Mesés bélyegek – bélyeges mesék

A Bélyegmúzeum általános iskolák alsó tagozatos korosztályának ajánlott foglalkozásán a hozzánk érkező gyerekek mesebélyegeket kutatva járhatnak a végére annak, miről mesélhet egy bélyeg, hogyan néz ki, mire használják és melyek egy bélyegsor főbb tulajdonságai. A mesék világának segítségével kalandozhatnak egy másik különleges világban, a bélyegekében, hogy azután egy közös meseolvasást követően a két világ találkozzon és elkészítsék saját mesebélyeg-sorukat. A gyerekeket csoportokba szervezzük, így illusztrálják a dramaturgiai egységekre bontott mese egy-egy jelenetét, ügyelve, hogy a kép mellett a bélyegre rákerüljenek a legfontosabb információk is: a névérték és az országjelzés. Az így összeállt bélyegsor segítségével pedig a foglalkozás végén, egy szerepjáték keretében közösen keltjük életre a lerajzolt mesét.

Schuller Ágnes, Bélyegmúzeum

2012. május 24.

Mire való a pásztorkészség? Ki tud a legnagyobbat csergetni?

Többek között ezek a feladványaink minden évben áprilisban, Szent György nap táján a Nagy-Sárrét központjában található püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban. Az állandó kiállításunk néprajzi részének jelentős hányada az állattartást, ezen belül a pásztorkodást dolgozza fel. A múzeumi órák, családi napok központi témájaként ostorkészítő kézműves foglalkozással és szerepjátékokkal összefűzve jelenítjük meg a „Háromföld" jellemző népi életmódját. Az iskolák 6-12 éves tanulóinak 30-90 perces foglalkozások keretében, műtárgymásolatok segítségével mutatjuk be a pásztorok mindennapjait. A csikós, gulyás közti különbség felfedezésekor nemcsak a hozzájuk kapcsolódó állatfajták, hanem az általuk használt viselet, eszköz kiválasztása is a gyakorlat része. A múzeumi órák leginkább maradandó élménye a népviseletbe való beöltözés és fotózás, valamint a karikás ostor használata, a csergetés gyakorlása. A múzeum udvaráról kihallatszó hangos, csattanó hangok vonzzák az arra járók kíváncsi fülét és tekintetét is.

Ferenczyné Csáki Annamária, Karacs Ferenc Múzeum, Püspökladány

2012. május 18.

Ítélet nélkül

Az ebesi Széchényi Ferenc Tájmúzeum 2005 óta állít emléket a hortobágyi és Észak-alföldi zárt kényszermunkatáborokba elhurcolt, kb. 10000 embernek. A téma tapasztalataink szerint nagyon kevéssé ismert minden életkori csoport, de különösen a fiatalok körében. Olyan foglalkozást dolgoztunk ki a 14-18 éves korosztálynak, amely élményszerűen közelebb hozza számukra az 1950-es évek világát.

A foglalkozás egy szerepjáték köntösébe bújtatott forráselemzés. Adott egy képzeletbeli család, az ő elhurcolásuk története rajzolódik ki a játék során. A szereplők a családtagok, valamint a sorsukra valamilyen módon hatást gyakoroló személyek (besúgó, rendőr, vasutas, postás, Sztálin..), valamint a család barátja, a tanító, aki otthon marad és naplójából megismerjük, hogy eközben mi történik a faluban. Minden karakterhez tartozik egy dokumentum-részlet is, amelyből különböző információk szűrhetők le a kitelepítésekről (elhurcolás okai és körülményei, élet a táborban, tábori iskola, munka, halál, szabadulás). 

Optimálisan a múzeumlátogatással egybekötve célszerű a foglalkozást megtartani, de attól függetlenül is használható az 1945-1956 közötti magyar történelem és korszellem megelevenítéséhez, a forráselemzés tanításához, a szövegértés fejlesztéséhez. 

János Judit, Széchényi Ferenc Tájmúzeum

2012. 04. 27.

Morci király a MÁK-ban

Tárnok Marica bábművész hosszú ideje kísérletezik a múzeumi színház különféle formáival. Legújabb gyermekelőadásait a Néprajzi Múzeum magyar állandó kiállításának (MÁK) kiállítóterében tartja, ahol három mesét elevenít meg saját készítésű, mai tárgyak kreatív újrahasznosításán alapuló, fantáziadús bábjaival: pl. tejesdobozzal, szívószállal, fazékkal és díszpárnával. A kakas és a pipe, Morci király vára és a Kisgömböc című előadások újdonsága a hagyományos és jelenkori tárgyak, tevékenységek elgondolkodtató és inspiráló összekapcsolása a kiállítás műtárgyi környezetében, így a gyerekek könnyen megértik a látottakat, miközben valódi szereplőivé, sőt továbbjátszóivá válnak az egyes meséknek. Tárnok Marica meséi lenyűgöző példái a kiállítótermi színháznak, amelyet óvodások és kisiskolások, valamint a módszer és a lehetőség érzékeltetéséért pedagógusok egyaránt igénybe vehetnek.

Joó Emese múzeumpedagógus, Néprajzi Múzeum

2012. 03. 23.

„Mindennapi kenyerünk”

A múzeum, örökségünk átadásának helyszíne. A szentendrei Skanzenben arra törekszünk, hogy megőrizzük, bemutassuk az utókornak a hasznos, praktikus tudást. Miből készül a kenyér? Legtöbben azt hiszik, hogy a kenyérsütéshez sokféle alapanyag kell és bonyolult mesterség. Foglalkozásainkon „visszamegyünk az időben” legkevesebb 100 évet, és a parasztemberek mindennapjait is felidézzük. Mi kellett ahhoz, hogy gabonát tudjanak termeszteni? A megtermelt gabonából hogyan lett liszt, és a lisztből kenyér?

A gyerekek lisztet szitálnak, dagasztanak, kiformázzák a kis cipókat, amiket együtt kisütünk a kemencében. Amíg a cipók sülnek, addig a szélmalmom működésével ismerkedünk. A szomszédos molnárlakásban a kenyérsütési szituációt ismertetjük. 

Így a gyerekek megtapasztalják, hogyan sütöttek régen kenyeret és azt is megtudhatják, hogy ma is lehet otthon a sütőben kenyeret sütni. Az elkészült cipókat hazavihetik. Tapasztalataim szerint mindenki nagy élménnyel tér haza a kis saját készítésű cipóval. 

Ajánlom, a kollégák figyelmébe ezt a témát, ahol megvan a lehetőség a téma feldolgozására a kiállításokban.

Bardócz-Tódor Enikő, múzeumpedagógus, Szentendre 

2012.02.12.

Ráhel, János, Jákob és a színésznő II. rész: holokauszt projekt az iskolában

A múzeumpedagógiai foglalkozás a tanárok segítségével kiegészíthető az iskolában, ahol a diákok a Skanzenban megteremtett alakok sorsát rekonstruálják később, a holokauszt időszakában. Elkészítik az elképzelt személy hiányzó dokumentumait, leveleit, naplórészleteit, vagy bármilyen emléket. Elképzelik alakjuk sorsát, életpályáját. Ezután saját alakjuk választási lehetőségeit mérlegelve értelmezik az áldozatok, az életmentők, a passzív szemlélők és az aktív közreműködők sorsát, tetteinek következményeit a holokauszt idején. Nemcsak a történelmi tények, ismeretek átadása a célunk, hanem a személyes sorsok rekonstruálásán keresztül az empátia, a felelős gondolkodás kialakítása a diákokban. A projekt a múzeum és az iskola, a múzeumpedagógus és a tanár szoros együttműködése során jön létre. 2011-ben a projekt a Gábor Zita Alapítvány Élni az életet pályázatának nyertese volt a Holokauszt oktatás módszertani fejlesztéséért.

Molnár József múzeumpedagógus, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre

2012. január 31.

Ráhel, János, Jákob és a színésznő I. rész: múzeumpedagógiai projekt a Skanzenban

Mit szól a család, ha a katolikus iparos fia bejelenti, hogy a szomszéd zsidó szatócs lányát akarja feleségül venni, ráadásul az apa a Szent Kereszt Társulat tagja kíván lenni? És ha a rabbinak szánt fiú a tanulás helyett inkább a vándorszínészetet választja, amennyiben a színtársulat felveszi? Ezek a kérdések hangzottak el a négy helyszínen 1916. január 6-án, de válaszolni rájuk ma sem egyszerű. A történelmi események, viszonyok megértését és átélhetőségét segítik a „Személyes történelem” sorozatunkba illeszkedő szituációs foglalkozások a Skanzen tájegységeiben. Egy-egy család, vagy személy élettörténetét próbáljuk rekonstruálni eredeti dokumentumok, helyszínek, szituációk segítségével a diákok kreativitására, empátiájára alapozva. A XX. század elején egymás mellett élő különböző társadalmi rétegek, kisebbségi csoportok életmódjának, szokásainak megismerése után az asszimiláció vagy hagyományőrzés, az elfogadás vagy előítélet konfliktusaival foglalkozunk, és eközben felhívjuk a diákok figyelmét egymás elfogadásának fontosságára, a toleranciára.

Molnár József múzeumpedagógus, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre

2012. január 31.